- Miért hagytad, hogy elmenjen? - törtem meg a köztünk lévő csendet, amit még a vonatra váró emberek zsivaja sem oldott fel kellőképpen.
- Ismered a mondást, hogy "ha szeretsz valakit, engedd el"? - nézett fel rám. Szeme felduzzadt a sírástól, szája remegett, ahogy újabb könnyek szánkáztak le arcán. Összevontam a szemöldököm, és mélyen a szemébe néztem.
- Ismerem. És a legnagyobb faszságnak tartom.
Lepetten nyílt el a szája egy pillanatra, de azonnal be is csukta, és csak megrökönyödve vizslatott.
- Ha szeretsz valakit, a legnagyobb hülyeség az, ha elengeded. Inkább legyen egy kis eszed, és ne hagyd, hogy szomorú legyen, ha már a saját nyomorodat vállalnád érte. Elmegy, és? Mindketten szenvedni fogtok egymás nélkül. Szóval én azt mondom, hogy kibaszott gyorsan vedd meg a jegyed a következő vonatra, hogy elmenj érte, és nélküle vissza se gyere. Ha igazán szeret, veled jön.
Mostmár rendesen elnyitotta a száját, piros szemei kikerekedtek szavaim hallatán. Szinte láttam a fogaskerekeket a fejében, ahogy a halottakon gondolkozik. Hirtelen pattant fel, mire én is felálltam, a következő pillanatban pedig magához húzva átölelt. Apró mosollyal a szám szélen veregettem meg a hátát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.